Kelet-európai országok borkultúrája

Örményország

2017. november 13. 22:01 - V.Marci

Örményország egy kis hegyvidéki ország Ázsiában, Kis-Ázsiától keletre. Területének északkeleti kisebb részét a Kis-Kaukázus, nagyobb részét az Örmény-felföld teszi ki. Északon Grúzia, keleten Azerbajdzsán, délkeleten Irán, nyugaton Törökország határolja. Az ország egy fennsíkon fekszik az Ararát-hegy szomszédságában, ahol a zsidó-keresztény hagyomány szerint Noé bárkája földet ért, a vízözön levonulása után. Fővárosa: Jereván, népessége: 3 018 854 fő.

 Ez a Kaukázus déli részén elterülő ország talán kevésbé ismert a mainstream turisták körében, pedig az egyik legrégebbi és legnagyobb történelmi civilizáció a világon. A hagyomány szerint ez az a hely, ahol a Bibliai Noé bárkája földet ért, és a vízözön levonulása után itt telepedtek le leszármazottai. Az örmények első nemzetként vették fel a kereszténységet 301-ben. Ennek köszönhetően megannyi, a világörökség részévé nyilvánított egyházi épület csábítja a turistákat.

Ararát-hegy:

ara.jpg       

A legenda szerint az örmény föld a borkészítés bölcsője, és maga Noé ültette el az első szőlőtőkéket az Ararát-hegy oldalába. Erről a legendáról szinte minden helyi borászat honlapján olvashatunk, gyakorlatilag ez az egyik alapja a bormarketingjüknek „az ország a borkészítés bölcsője”. Nem alaptalanul mondják ezt, ugyanis néhány éve egy barlangban találták meg a kutatók a világ legősibb borprését. A megtalált gyümölcsprés valamint az erjesztő- és tárolóedények a vizsgálatok szerint a 6100 évesek. Az örmények egyébként nem csak a borkészítésben jártasak. A bor mellett, az Örmény brandy a legkedveltebb szeszes ital a helyiek körében, amit különböző szőlőfajtákból készítenek, ezeket a szőlőfajták az Ararát-völgyben termesztik.  Az Ararát-völgy egyedülálló mikroklímájának köszönhetően az itt termő szőlők a legjobbak a Kaukázusban.

Örményország négy borrégiója: 

large_armenia_to_regions.png                          

Az Örmények nem mondhatni nagy bor fogyasztóknak, egy 2012-es felmérés szerint 1,63 litert fogyasztanak per fő. Ez a szám elég kevés az olaszországi vagy a francia 30-40 liter/fő fogyasztáshoz mérve. A lista vezetője egyébként: Vatikánvárosi Állam 54.26 literrel. A 2014-es évben a borászatok 6 131 000 litert állítottak elő és ebből 2 130 000 liter ment exportra. Boros eseményekből és borfesztiválokból nincs túl sok, de a turizmus beindítását és a kultúrájuk megismertetését fontosnak tartják, így valószínűleg a közeljövőbe több programot és fesztivált fognak szervezni. A leglátogatottabb és legkedveltebb fesztiváljuk az Areni borfesztivál, ott jártunkkor nemcsak az Ararát-völgy boraiba kóstolhatunk bele, hanem kipróbálhatjuk tradicionális ételük egyikét a dolmát. A Dolma: szőlőlevélbe tekert darált hús, hasonló a töltött káposztához.

Areni bor fesztivál:  

armeni-wine-festival.jpg

                

Helyi szőlő fajták:

Fehér: Kangun, Muscat Vardabuyr, Chilar                                                

Vörös: Kakhet, Haghtanak, Areni, Karmrahyut.

Legkedveltebb borászatok:

Armenia Wine, Zorah Winery, Karas Winery

Aki egy nem túl ismert, de annál vonzóbb úti célt keres magának válassza bátran Örményországot, ismerje meg gazdag kultúráját, és ősi hagyománnyal készült boraikat. Látogassa meg borászataikat, amik az éves versenyeken, mint pl. Decanter is jól szoktak szerepelni.  

 

Kép források:

  1.  https://static1.squarespace.com/static/ 
  2. https://www.travellerspoint.com/photos/stream/photoID/361481/users/raffi-koj/
  3. https://www.armenianow.com/features/32361/wine_festival_areni_armenia_tourism

 

1 komment